Népszerű immunerősítők – működnek?

Ki kell, hogy ábrándítsuk a kedves olvasót: általánosságban vett immunerősítő nem létezik, sőt, az immunrendszer „erőssége” nem is mérhető. Ehelyett azt érdemes megvizsgálni, hatásosak-e a különböző készítmények egyes betegségek kezelésében vagy megelőzésében. Cikkünkben a legnépszerűbb, immunerősítőnek szánt készítményeket vesszük sorra.

Szerző: Dr. Novák Hunor | Lektor: Dr. Ipolyi-Topál Gitta
Publikálás dátuma: 2015-10-15

Baktériumkivonatok

Légúti megbetegedések megelőzésére előszeretettel javasolják hazánkban az orvosok különböző kórokozó baktériumok kivonatát, alkotóelemeit tartalmazó készítményeket. Ebből kétféle kapható hazánkban, az egyik négy, a másik pedig baktériumtörzs kivonatát tartalmazza (OM-85 liofilizátum). A működési elv a védőoltáshoz hasonló: a kórokozók egyes ártalmatlan komponenseit megismertetnek a szervezettel, így az később a valódi fertőzéskor hatásosabban tud védekezni a korábban már megismert kórokozóval szemben. Bár kevés vizsgálat történt ezekkel a készítményekkel, az eddigiek alapján úgy tűnik, hatásosak a légúti megbetegedések megelőzésében.



Fotó: shutterstock.com

Inosine pranobex

Vírusos fertőzések megelőzésére, kezelésére az inosine pranobex hatóanyagot szokta használni az orvosok egy része. Bár úgy tűnik, egyes immunfolyamatokra hatással van, ennek klinikai jelentősége, haszna meglehetősen kérdéses. Az eddigi vizsgálatok ellentmondásosak, a hatóanyag hatása klinikailag nem igazolt.                

D-vitamin

A D-vitamin a kutatások szerint az immunrendszerünk szinte minden típusú védekező sejtjére hatással van (azokon D-vitamint megkötő receptorok találhatók). Alacsony vitaminszintnél gyakoribbak egyes fertőzések és autoimmun betegségek. Hazánk adottságai miatt (mérsékelt égöv, valamint nem jellemző tengerihal-fogyasztás) szinte az egész lakosság D-vitaminhiányos, így legalább a téli hónapokban mindenképpen érdemes pótolni, de az egész éves szedés sem túlzás, ha valaki alig tartózkodik napon a nyár folyamán. Gyermekek számára ajánlott adag: 600-1000 NE naponta.

C-vitamin

A C-vitamin csodagyógyszernek számít hazánkban, azonban a nagyszámú vizsgálatok szerint a megadózisú C-vitaminszedésnek nincs érdemi hatása a betegségek (így a megfázás, nátha) megelőzésében. A C-vitamin tartós fogyasztása esetén azonban megnő a vesekő kialakulásának esélye, tehát még problémát is okozhat! Változatos étrenddel, zöldség, gyümölcs fogyasztásával a napi C-vitaminszükséglet fedezhető.

Kasvirág

Az Echinacea (kasvirág) nemzetség 17 növényi fajt foglal magába, népszerű „immunerősítőnek” számít, gyakran használják nátha kezelésében gyermekeknél is. Az egyik legkomolyabb tudományos szervezet azonban a vizsgálatokat összegezve azt találta, hogy az Echinacea-nak sajnos semmilyen érdemi hatása nincs a nátha kezelésében.

Probiotikumok

Egyes probiotikumok („jótékony” baktériumok és gombák) hatása allergiás betegségekben, például ekzémában ellentmondásos: egyes vizsgálatok mérsékelt pozitív hatást, mások hatástalanságot igazoltak konkrét baktériumtörzsek tekintetében. Egyes probiotikumok leginkább az akut hasmenéses betegség kezelésében hasznosak, hiszen bizonyítottan segítik a mihamarabbi gyógyulást a bélflóra egyensúlyának helyreállításával.                                                                                    

Homeopátia

A homeopátiával kapcsolatban rengeteg vizsgálat történt, ezek alapján kijelenthető: klinikailag hatástalan. Nem beszélve arról, hogy a nyugati típusú orvostudomány számára a homeopátia puszta működési elve is elfogadhatatlan.

A betegségek kapcsán jelentkező láz

Túl azon, hogy gátolja a kórokozók szaporodását, bizonyítottan segíti az immunrendszer hatékonyabb védekezését. Ma már tudjuk, hogy a tévhitekkel ellentétben a láz még 40 fok felett sem okoz kárt, rutinszerűen csillapítani pedig nem kell, csak rossz közérzet esetén ajánlott a komfortérzet javításának céljából.


Forrás:

Lu Y et a - Bacterial lysate increases the percentage of natural killer T cells in peripheral blood and alleviates asthma in children. - Pharmacology, 2015

Schaad UB - OM-85 BV, an immunostimulant in pediatric recurrent respiratory tract infections: a systematic review.  World J Pediatr. 2010 February 6

Iakupova RSh et al. Efficacy of immunomodulators in children with respiratory diseases in environmentally poor areas - Gig Sanit 2013 may-jun

Takács és mtsai.: Hazai konszenzus a D-vitamin szerepéről a betegségek megelőzésében és kezelésében. Orvosi Hetilap, 2012 május. 153. évf. szupplementum 5-26.

Karsch-Völk M et al. Echinacea for preventing and treating the common cold. Cochrane Database Syst Rev. 2014 Feb

Christina West, MD, Susan Prescott, PhD et el Prebiotics and probiotics for prevention of allergic disease, Prebiotics and probiotics for treatment of allergic disease. UpToDate.com. Citated: 2015.09.14.