A mozgás maga az élet

A mozgás a fogantatástól kezdve jelen van az ember életében. Egy újszülöttnek ugyanannyi izomrostja van, mint egy felnőttnek. Az izom tehát az életkor előrehaladtával méretében növekszik, azonban ha gyermekkori fizikai aktivitásunk (valamilyen okból) „alábbhagy”, az izmaink vissza is fejlődhetnek, elsorvadhatnak.

Az izomszöveteknek egyébként nem csak a mozgásban, hanem a szervezet működésében is fontos szerepük van. Kölcsönhatásban állnak a hormonrendszerünkkel, anyagcserénkkel. Épp ezért a mozgásszegény életmód nem pusztán az izomtömeg csökkenésével, hanem a szervezet teljes működési egyensúlyának felborulásával is járhat.

A test karmestere

A rendszeres testmozgás, a test edzése a szervezet energiaforgalmát szabályozza, és magasabb oxigénellátást biztosít. A jól végzett testmozgás nem csak az izmokat, hanem a szívet és a tüdőt is edzi, belső szerveink működésére, a szervezetünkben zajló anyagcsere-folyamatokra is kedvező hatást gyakorol. A mozgásról, végtagjaink helyzetéről, izmaink működéséről az idegpályák nagyon gazdag információkat közvetítenek az agy és a központi idegrendszer felé. Minden magasabb rendű élőlénynél a központi idegrendszer elemzi a környezetből begyűjtött információkat és koordinálja a mozgást. A mozgás által „keletkezett” ingerek tehát nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az idegrendszer, az agy, így a gondolkodás fejlődésében is. A mozgással karbantartott izomszövetek/rostok valójában hozzájárulnak az egész szervezetünk egyensúlynak fenntartásához.

A mozgás a legelemibb szükségletünk

Az ember, hatalmas mozgásigénnyel jön a világra.

A mozgás – általában – örömet okoz, ezért önmagában is arra ösztönöz, hogy gyakoroljuk, szolgáljuk ki ezt a velünk született elemi szükségeltünket.

Ha ebben valaki/valamilyen körülmény tartósan akadályoz bennünket, akkor azt nem csak az izomzatunk, hanem egész szervezetünk, idegrendszerünk, a kedélyállapotunk is „megsínyli”.

Egész életünkre meghatározza a mozgáshoz való viszonyunkat, hogy az egyéni mozgásigényünkhöz hogyan viszonyult a gyermekkori környezetünk (szüleink, pedagógusaink). Amiben tartósan korlátoznak bennünket, arról idővel „leszokunk”.

Minden azon múlik tehát, hogy a környezet elfogadja-e, „támogatja”-e a mozgásszükségeltünk „kiélését”, mint a kommunikációnak egy sajátos formáját (gondoljunk csak a kisdedre, aki az első lépéseket a szülei bíztatására teszi meg, önként és örömmel) mint belső örömforrást, mint alapvető létezési formát.

Adjuk meg, ami jár!

Ezért is lenne fontos, hogy az iskoláinkban a testnevelés ne egyszerűen csak egy készségtantárgy legyen, hanem lehetőség a felnövekvő nemzedékek egészségének megőrzéséhez. Az iskoláskorban történő „test-nevelés” eldöntheti, hogy ötven vagy hetven évig él-e majd a mai fiatal…

A közösségbe járó gyermekek fegyelmezése leggyakrabban mozgásigényük korlátozására „szorítkozik”. Ennek oka az, hogy sem a szülők, sem a pedagógusok szemléletében nincs kellő súlya annak, hogy a mozgásszükséglet legalább olyan fontos biológiai igény, mint az étkezés vagy a folyadékfogyasztás, vagyis ezt is folyamatosan ki kell elégíteni.

Bármilyen hihetetlen, de tudományos vizsgálatokkal alátámasztott tény: például a logikus gondolkodás kialakulásában, a matematikai ismeretek, vagy akár az idegen nyelv elsajátításában is szerepe lehet a – változatos – mozgásnak.

Ha a bölcsődés vagy óvodás kisgyermek nem tud sokféle mozgásformát elsajátítani, begyakorolni, az idegpályáknak azok a „begyakorlottságai” sem jönnek létre, amelyek a feltételes reflexkapcsolatokhoz (többek között a tiszta beszédhez, a figyelemkoncentrációhoz stb.) kellenek. Az írás tanulása során az elsősök jó részének problémákat okoz, hogy a kis köröket, vonalakat két sor közé rajzolják. Megfigyelhető, hogy az a gyermek, aki sokat mozgott, akivel sokfajta mozgást gyakoroltattak az óvodában, sokkal könnyebben tanulja meg azt a finommozgásos koordinációt, amely az írás elsajátításának alapja, mint az, akinek alig vagy egyáltalán nem fejlesztették sokoldalúan a mozgásügyességét, vagy akit korlátoztak mozgásigénye kielégítésében.

Amennyiben a kisebb bölcsődés, óvodás gyermekek lehetőséget kap(ná)nak arra, hogy naponta több órát szabadon mozoghassanak, ha az iskolások napi mozgásszükségletét kielégítené a napi – legalább egyszeri – tornaóra, akkor a gyermekek többségével nem lennének a szüleiknek és a tanáraiknak nevelési problémáik, konfliktusaik, csökkenne az úgynevezett problémás, túlmozgásos (hiperaktív), feszült, szorongó, szétszórt figyelmű, tanulási és magatartási zavarokkal küszködő gyermekek száma.

A test „nevelése” is nevelés része

A mozgásszükséglet kielégítése az intellektuális tevékenységnek, a figyelemnek, az emlékezetnek az egyik legfontosabb fiziológiai „előfeltétele”.

A nevelés pedig komplex feladat, amely magába foglalja nem csak a tudás átadását, hanem a testi, a fiziológiai, az idegrendszeri, érzékszervi fejlesztést is. A helyes beszéd fejlődésének „üteme”, létrejötte vagy elmaradása nagymértékben függ attól, hogy milyen a gyermek általános mozgásfejlettsége.

Ezt a folyamatot segítheti óvodás- és kisiskolás korban például a testnevelés, a mozgáskultúra fejlesztése. A beszédfejlődési és egyes tanulási zavarok (ilyen például a diszlexia, diszgráfia) kialakulása összefügghet a mozgásfejlődés korlátozásából/hiányosságaiból adódó mozgásdeficittel, a térérzékelési és egyensúlyzavarokkal, illetve a tudatos mozgásfejlesztés (mozgásterápia) „elmaradásával”.

A modern agykutatások is bizonyítják: a testtudatot fejlesztő mozgások elsajátításának, a mozgás adta örömérzetnek meghatározó szerepe van az egyén személyiségfejlődésében, a testi, lelki, mentális egészségének kiteljesedésében és megőrzésében.

Öröm, üröm nélkül

Nemtől, kortól függetlenül, mindenki képes ezt az állapotot megtapasztalni, ha rászánunk naponta legalább fél órát a testünkre, amely, ha törődünk vele, ha odafigyelünk rá, örömöt nyújtó hírvivő anyagokat és hormonokat termel, tehát segít a jó közérzetünk, tehát a jól-létünk fenntartásában.

A rendszeres, tudatos testmozgás arra is „megtanítja” a szervezetünket, hogy a szó szoros és átvitt értelmében is „levegőhöz” juttassa magát – illetve magunkat…

Forrás: 123rf.com

Segít a kitartásban és a rossz gondolatok távoltartásában, a mindennapi testi, szellemi, pszichés erőnlét megőrzésében, így a célkitűzéseink elérésében. Mindenki másért szeret valamilyen sportot űzni. Aki rákapott már a rendszeres mozgás ízére, az bizonyára már el sem tudja képzelni az életét a mozgással együtt járó – vagy az edzést, mozgásprogramot követő – felfrissülés, feldobottság, boldogságérzet nélkül, hogy a megnövekedett önértékelésről ne is beszéljünk…

Hogyan kellene?

A mai gyermekek, kamaszok egészségvédelmének egyik meghatározó „eleme” lehetne az iskolai testnevelés szemlélete és színvonala.

Sajnos, a hazai  statisztikák szerint kb. 70 ezer gyerek nem részesül ma iskolai testnevelésben. Ennek is betudható, hogy az ehhez a korosztályhoz tartozók körében évről évre emelkedik a gerinc- és mellkas-deformitások, a lúdtalp és az aszeptikus (tehát nem fertőzéses megbetegedéshez kötődő) csontelhalás, illetve a túlsúlyosság előfordulásának gyakorisága, ami – az öröklött hajlam mellett – a mozgásszegény életmód, illetve a helytelen fizikai igénybevétel eredménye is lehet.

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) az 5–18 éveseknek legalább napi egy óra irányított testmozgást ajánl.

Annak a testnevelő tanárnak a diákjai, aki az örömszerzés oldaláról közelít a tantárgyához, későbbi életük során is keresik, és meg is teremtik majd a maguk számára a szabadidős sportolási lehetőségeket.

Szülők figyelmébe!

Mielőtt komoly és rendszeres sportra szoktatjuk gyermekeinket, érdemes „szabadidő-eltöltési módként” több sportágat is „kipróbálni”.

Minden sportágat más-más életkorban érdemes elkezdeni (bizonyos fizikai és értelmi adottságok mindegyiknél elengedhetetlenek), ezért fontos, hogy tájékozódjunk a választott mozgásfajtát illetően.

Ha nem a megfelelő életkorban, vagy szülői nyomás hatására kezdi el csemeténk a sportolást, megannyi kudarccal, káros pszichés hatással, sőt sok sérüléssel is számolhatunk.

Irodalom:

U. S. Department of Health and Human Services: Physical activity guidlines for Americans, 2008.