Légúti idegentest gyermekkorban

Sok szülői félelem teljesen megalapozatlan, azonban a félrenyelés miatti fulladástól való félelemről ez nem mondható el: kisgyermekkorban ez a hirtelen halál egyik gyakoribb oka. Épp emiatt fontosak azoknak a technikáknak az elsajátítása, amelyekkel egy ilyen helyzetben segíteni tud.

Szerző: Dr. Krivácsy Péter | Lektor: Dr. Sirák András
Publikálás dátuma: 2015-10-02

Egy teljes elzáródást, tehát fulladást, oxigénhiányt okozó félrenyelés esetén a helyszínen lévőknek kell beavatkozniuk, a mentőre várni nem szabad, (szerencsére ez soha nincs is így). A mentő kiérkezéséig szükséges idő (minimum 10-15 perc, de lehet több) alatt ugyanis az oxigénhiány visszafordíthatatlan károsodásokat okoz az agyban.

Helyes technikákat alkalmazva a légúti idegentest eltávolításának esélye nagyjából 70-80 százalék, ami – tekintettel az életveszélyes helyzetre – nagyon jónak számít. Ráadásul a gyors beavatkozás nemcsak életet ment, hanem életminőséget is, hiszen időben cselekedve az agy oxigénhiány okozta károsodását sikerülhet megelőzni.

Összességében elmondható, hogy a félrenyelésnél alkalmazott technikák a szó klasszikus értelmében életmentők, többnyire mindenféle kompromisszumtól mentesen. Ezek a mozdulatok könnyen elsajátíthatóak és alkalmazhatóak. Az újraélesztéshez hasonlóan érdemes speciális babákon gyakorolni szakember támogatása mellett.

Mi utal légúti idegentestre?

  • A légzészavar hirtelen kezdetű, nincsenek bevezető tünetek. Még a leggyorsabban kialakuló betegségek sem indulnak egyik pillanatról a másikra.
  • Majdnem minden esetben evés vagy apró méretű játékokkal való foglalatosság közben kezdődik.
  • Sokszor látja valaki az eseményt és első pillanattól kétségek nélkül lehet légúti idegentestről beszélni.
  • A többnyire folyamatos köhögés és/vagy fulladás szintén jelzik a félrenyelés tényét.



Fotó: pixabay.com

További jellegzetességek

  • Amennyiben a félrenyelt idegentest kicsi, az a kisebb légutakban fog elakadni. Megfulladást nem okoz, ellenben tartós irritációt, gyulladást igen. Ezek az esetek sokszor hetekkel később derülnek ki, tartós vagy visszatérő légúti panaszok miatt. A félrenyelés napján sokan nem is jutnak el orvoshoz.
  • Az idegentest megakadhat a nyelőcsőben is, és ilyen módon is okozhat nehézlégzést, mert hátulról benyomja a légcsövet, szűkíti annak átmérőjét. Az, hogy pontosan hol történt a megakadás, csak endoszkópos vizsgálattal deríthető ki a kórházban. A falat vagy tárgy leggyakrabban a garatban, a légcső kezdeténél akad el.
  • Bár a szó szoros értelmében véve légúti idegentest az orrba feldugott kisebb tárgy is, fulladás nem alakul ki. Ellenben ha nem kerül eltávolításra, akkor tartós felső légúti panaszok (orrdugulás, náthás panaszok, arcüreggyulladás) alakulhatnak ki, nem beszélve arról, hogy ha mégis elmozdul, valóban lejuthat a légcsőbe.
  • Jellegzetesen 5 éves életkor alatt fordul elő, hogy idegen test jut a légutakba.

Teendők légúti idegentest esetén

Az első feladat a súlyosság eldöntése:

  • Ha a gyerek erőteljesen tud köhögni, tud beszélni vagy hangokat kiadni és végig eszméleténél van, akkor ebben az esetben kevésbé súlyos légúti elzáródásról beszélünk.
  • Ha nem vagy alig tud köhögni, nem vagy alig tud beszélni, hangot kiadni, különösen, ha a bőrszíne szürkéslila, sápadt, akkor ez mindenképpen súlyos légúti elzáródás.
  • A súlyos elzáródás hatékony beavatkozás nélkül, előbb-utóbb eszméletlenséghez, majd keringésmegálláshoz vezet.


A legjobb technikák a következők:

  • Éber, jól köhögő gyermeket biztassa további köhögésre, más beavatkozás szükségtelen. Ha jól kap levegőt, akkor még ez sem szükséges, csak meg kell nyugtatni és kórházba juttatni.
  • Eszméleténél lévő, de nem hatásosan köhögő gyermeknél az alábbi manőverek pozitív mellkasi nyomást hoznak létre, ami kimozdíthatja az idegentestet. Ha egyedül van, első a beavatkozás, de minél hamarabb hívjon mentőt. Ha többen vannak a helyszínen akkor az egyikük azonnal hívja a mentőszolgálatot, míg a másik beavatkozik.


5 háti ütést kell alkalmazni

  • Csecsemő hátba csapásánál az egyik kezével tartsa a gyermek fejét hüvelyk- és mutató ujjai közé fogva, hasra fordítva, kissé lefelé döntött pozícióban! Üssön határozottan a lapockái közé a kéztővel ötször.
  • Nagyobb gyermek vagy felnőtt hátba csapásához kissé előredőlt helyzetben az egyik kézzel támassza meg a mellkasát, a másikkal pedig határozottan üssön a lapockák közé, legfeljebb ötször.
  • Minden ütés között ellenőrizze, hogy kap-e már levegőt!


Ha ez sikertelen, akkor alkalmazzon 5 lökést:

  • Csecsemő mellkasi lökésit az újraélesztéshez hasonlatosan kell kivitelezni, az ott leírt mellkaskompresszió technikáját alkalmazva, de a lökések mélyebbek, az ütemük pedig lassabb.
  • Nagyobb gyereknél a hasi lökésekhez álljon a fuldokló mögé, ő pedig hajoljon kissé előre. Egyik kezét szorítsa ökölbe és ezt tegye a szegycsont és a köldök közé. Másik kezét helyezze az ökölbe szorított kezére, majd határozottan rántsa befelé, felfelé.
  • A lökések között ellenőrizze, hogy kap-e levegőt, ez esetben nem szabad tovább beavatkozni.
  • Bármilyen technikát is alkalmazott, orvosi vizsgálat vagy – állapottól függően mentő hívás – szükséges.


Ha a gyermek eszméletlen:

Nyissa ki a száját, és ha egy mozdulattal eltávolítható tárgyat lát, akkor egyik ujjával mozdítsa ki. Nem szabad vakon a szájba benyúlni!

Ezek után kezdje meg az újraélesztést. A mellkaskompresszió önmagában elegendő pozitív mellkasi nyomást hozhat létre, ami kimozdíthatja a tárgyat a helyéről. Mihamarabb hívjon mentőt! Ha van segítsége, hívasson vele mentőt amíg ön a kompressziókat végzi.